Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Takács Vivien
2016. június 17.

Első Eb, második nap – Villáminterjú Fischer Brigittával

Fischer Brigittával, a budapesti Európa-bajnokságon a női páros és csapat egyik tagjával, a verseny kártyáinak tervezőjével beszélgettünk élete első felnőtt Eb-jének második napján az ebédszünetben. Mivel a párosversenyben a tizedik helyen álltak ekkor, jó esélyük volt a szombati huszonnégyes döntőbe jutásra.
András Imre
2016. június 17.

Ínyenc fogások ebédre VI. 17. – Eb 2016

Első nap a bemelegítés ideje. Talán úgy gondolnánk, a játékosok lámpalázzal ülnek le, és először óvatosan felmérik egymás erejét. Nem, rögtön belevágnak, óriási koncentrációval hozzák a jó partikat. Legalábbis a mieink. A 2. leosztásban Hegedűs Gál megcsillogtatta tehetségét, és az elemző program által maximálisan 2 szant teljesíthető felvételben a bemondott 3 szant hazahozta.
Kovács Gergely
2016. június 16.

Remek kezdés! – Eb 2016 1. nap

Jól kezdte a nyílt válogatott az Európa-bajnokságot a Groupama Arénában, és négy fordulót követően az ötödik helyen áll a 37 csapat versenyében. A női párosversenyen két magyar pár indult, itt a női csapatversenyben is érdekelt Fischer Brigitta és Ormay Krisztina kiváló kezdés után 51 százalékkal a középmezőny elején foglal helyet a selejtezők félidejében.
András Imre
2016. június 16.

Ínyenc fogások ebédre XII. – Kezdődik az Eb!

Kis kurzusunk végére értünk (azaz dehogy, holnap már a friss partik között igyekszem ínyenc fogást találni!). Lépjünk vissza az időben, és zárjuk egy kis humorral. A következő történeteket, vicceket az akkori idők újságjaiból válogattam.
Kovács Gergely
2016. június 15.

Európa-bajnoki kisokos

Csütörtökön 10 órakor kezdődik a Groupama Arénában az Európa-bajnokság. Mi lesz a lebonyolítás? Hol lehet követni a versenyt? Mit hol találni? Ki milyen rendszert játszik? Mi a magyarok programja? Megannyi kérdés – megannyi válasz, itt, egy helyen.
András Imre
2016. június 15.

Ínyenc fogások XI. – Mindenki szorul

Az előző részben az önbeszorításokkal foglalkoztam. A téma ráhúzható az ellenvonalra, és most ezt nézzük meg. Ekkor az egyik védő beszoríthatja a másikat. Sőt, önmagát is. Ehhez más nem kell, csak pár ütés. Ottlik Géza szóhasználatával létezik öngyilkos, testvérgyilkos és kettősgyilkos beszorítás. Igen, már szajkóztam elégszer, így játszottak a harmincas években. Ferenczy György szívesen alkalmazta. Widder Lala megemlékezett erről, a Bridzséletben megjelent cikkét olvasva gondoltam arra, hogy a támadó szín visszatételét elnevezem Ferenczy-cselnek.
András Imre
2016. június 14.

Ínyenc fogások ebédre X. – Önbeszorulás

Kezdjük az önbeszorításokkal. Például a felvevőnek van egy hosszú asztali színe, butuska módon ő maga hívja, ilyet már mindenki tapasztalt. Vagy a gyilkos ellenjátékos kényszeríti asztalra, ahonnan ütéseit lehívhatja, de kikészíti a kezét. Persze nem mindig a hosszú szín okozza a galibát, a legnagyobb veszélyt az jelenti, ha egy kéz három színben is érdekelt.
András Imre
2016. június 13.

Ínyenc fogások ebédre IX. – Eszméletlen

Megígértem, jöjjön hát az eszmei beszorítások csodálatos világa. Ottlik Géza művei meghatározók, az író feltérképezte ezt a különleges területet. Sokat tanultam a lényegtelen lapok eldobásából előálló beszorításokból, a szerkezetgyengítő és a szerkezetjavító hívásokból. Megismertem a gyanús impasszt és az információt nyerő hívásokat. Mégis, a lidércek a legérdekesebbek.
András Imre
2016. június 12.

Ínyenc fogások ebédre VIII. – Nagy átmenő forgalom

Sorozatom előző részében az átmenetváltásos beszorításra tettem ígéretet. Egy adu nélküli példát láttunk már. Az aduval működő váltás egyszerűbb.
András Imre
2016. június 11.

Ínyenc fogások ebédre VII. – Átmeneti nehézségek

Sorozatom előző részében feltettem a kérdést, hogyan kellett volna játszanom azt a bizonyos 6 szant? A kőr impassz mindenképpen szükséges. Kelet káró tízeséből és szingli treffjéből következőleg 3-4 kőrje van. Negyedik kőr királya ellen csak az áldozatos átmenetbeszorítás segít, három kőr ellen pedig nem veszít. Az átmenetbeszorítást Ottlik Géza alaposan kielemezte, fantasztikus példákat találunk a Kalandos hajózás a bridzs ismeretlen vizein című Hugh Kelseyvel írt könyvében.